2013. június 9., vasárnap

~baleset part 2~

sziasztok, itt vagyok az új ésszel :). Remélem, tetszeni fog nektek es irtok kommentet :D. Jó olvasást  :) <3







Az orvos beengedett,de mondta, hogy nem maradhatunk túl sokat, pihenésre van szüksége...
Örültünk ennek is. legalább láthatjuk. Hát, ezt az érzést, és a látványt sem kívánom, még a legnagyobb ellenségemnek sem... Szegény Tori kezéből egy gép csöve lógott ki. Végigvezettem a szemem a vékony kis csövön, és akkor jöttem rá, hogy ez infúzió, amikor láttam, hogy a kis cső egy "zacskó" aljából indul ki. 

A szemeit épphogy nyitogatta, fáradt, ellilult szemhéjjait megrebegtette, majd amikor abbahagyta a pislogást, a tekintete végigszántotta a szobát, és megállapodott rajtunk. 
Nyöszörögni kezdett, majd egészen halkan egy nevet suttogott. Ha jól hallottam Harryt kereste, aki épp egy pillanatra szaladt ki kávéért, amikor bejöttünk. De még így is alig akarta itt hagyni Torit. 

-Tori! Sshhh! Harry kiment kávéért. Mindjárt jön- mondta Louis lágyan, majd végig simított a sebes karján. 

-Re-rend-rendben.-nyögte erőtlenül. Szegény nagyon ramatyul van. 

Nem tudtam megszólalni, mert azt éreztem, ha kinyitom a számat, megint hányni fogok. Nem éreztem magam jól..próbáltam a hányingert a repülőútra fogni, de mivel előtte is ez volt, így értelme-veszett volt a dolog...Közben Camilla és Zayn válaszolgatott Tori kérdéseire. 

-Dávidnak...Dávidnak ugye nem szóltatok? -kérdeztem, közben behajlította a mutató ujját, ami hangosat roppant, erre Liam ösztönösen a saját ujjához kapott és azon gondolkodott el egy percre, hogy miért ropog valaki ujja...ezt persze onnan tudom, hogy Tori nevetve megkérdezte, hogy mi olyan érdekes az ujján, esetleg egy gyűrűt csodál -e... 

-Hát,nem...még nem szóltunk. Úgy gondoltuk, hogy előtte veled beszélünk, hogy szóljunk-e neki...-szólt halkan Louis. 

-Jó..köszönöm. Nem szeretnék neki szólni..nem akarom ezzel zavarni

-Zavarni? Majdnem ottmaradtál, erre azon aggódsz, hogy ne zavard az öcsédet azzal, hogy éppen túléltél egy autóbalesetet??....Őrült vagy! -nevetett fel Niall

-Hé Regina Jól vagy? -nézett rám aggódva Tori.
-Hmm? Ööömm ii-igen...vagyis..nem..
-Mi a baj? -lépett oda rögtön Zayn
-Hányingerem van...

-Gyere ki a mosdóba egy kicsit..-ragadta meg a kezem Camilla, majd kihúzott 

Bementünk a mosdóba, azonnal beszaladtam egy fülkébe..a csésze fölé hajoltam és.....
.....

-Te Regi? 
-Igen? -néztem vissza a tükörből, majd újabb korty vizet vettem a számba a kezem segítségével, aztán kiköptem. 
-Mennyit késik? 
-Mi? 
-Mi? Ugyan mi? A fizetésed...
-Fizetés? Nincs is munkám..
-Én nem arról beszélek te bolond! A menzeszed mióta késik? 
-Ja..hát kb. 5 napja kellett volna megjönnie. 
-Nem vagy te véletlenül...

☆ Tori Szemszöge 

Nagyon jó volt, hogy bejöttek a srácok hozzám. Kedves dolog tőlük, hogy szinte azonnal átrepültek értem 10 hosszú órát. Viszont Regina kicsit megijesztett, mert Liam említette, amikor kimentek a mosdóba, hogy 2 napja, csak hány.... 

Furcsa volt azt látni,hogy korlátozva érzik magukat, és lehangoltabbak, mint máskor. Még Louis-is melankolikusan bámult maga elé...
Aztán, amikor pont kezdtek volna feloldódni, bejött az orvos, és megkérte a többieket hogy távozzanak, elvégre pihennem kell...nem tudom.  én nem éreztem magam fáradtnak.  

-Doktor úr..én maradhatnék még?  Ígérem, nem beszélek vele, csak had fogjam a kezét. Ő közben pihenhet...-nézett Harry az orvosra kérlelően, mire az öregedő férfi, gondolkodóra fogta a dolgot.

-Hm...renden..de akkor nincs beszélgetés..

-Köszönöm. -mosolygott rá. 

A többiek oda hajoltak hozzám, és nyomtak egy-egy puszit az arcomra. Az orvos mosolyogva figyelte, ahogy elköszönnek tőlem, és még az ablaknál is dobnak egy puszit. 

Az orvos kiment, majd kb. 5 perc múlva bejött egy nővér, kicserélte az infúziós tasakot, és nyomott bele egy adag altató-nyugtatót.  Na szép...az, hogy Harryvel némán bámuljuk egymás szemét, miközben ő fogja a kezem, fuccsba ment..alighanem 3 percen belül bealszom... 


☆  Regina szemszöge ☆ 


Camilla megvan róla győződve, hogy terhes vagyok....és ki szeretné használni, hogy kórházban vagyunk...úgyhogy szerinte el kellene mennem egy ultrahangos vizsgálatra...  
Én nem voltam már annyira biztos benne, hogy terhes lennék, de akkor mi a magyarázat, a hányingerre és a menstruációs késésre... ? 

Végül is sikerült rábeszélnie egy vizsgálatra, úgyhogy felkerestem Tori orvosát, és elmondtam a tapasztalataim. Ő azonnal felajánlotta, hogy megvizsgál most, mire én csak ráharaptam a számra, majd lassan bólintottam.. 

Bevitt egy szobába,ahol az az ultrahangos vizsgálógép van..kicsit megijedtem, de aztán eszembe jutott, hogy ennek a babának,- már ha terhes vagyok- Zayn az apja..ez kétségtelen, hiszem mással én nem is...

Lefeküdtem a vizsgáló székbe, majd felgyűrtem a pólóm. Bekapcsolta a gépet, kent valami méz szerű krémet a hasamra, aztán elkezdte húzogatni a hasamon a "kamerát"...
Sokáig vizsgált, mire felém fordult, és annyit mondott, hogy gratulál. 
Bennem meg megállt az ütő..

-Tehát, terhes vagyok?- a szavakat lassan és egyenként ejtettem ki, mire az öreg felnevettet és bólintott.

-Ugyan, kisasszony...nem kell megijedni, ez nem rossz dolog. Egy csöppség, nagy fordulópont egy kapcsolatban, de ugyanakkor a legszebb. 

-Értem....-feleltem halkan

-El szeretné vetetni?

-Nem. Dehogy.. Csak eddig nem éreztem magam felkészülve erre a dologra. 

-Szóval, ez nem egy tervezett dolog volt? 

-Nem, vagyis de.. de nem most. Úgy gondoltuk, hogy majd, úgy 2-3 évvel később..

-Értem. először is beszéljen a kedves barátjával. -simított végig a karomon. 


                    ...............



-Na? -pattant fel Camilla a székről,amikor kiléptem. 
Sóhajtottam egyet,lehunytam a szemem, és válaszoltam:  Terhes vagyok.

-Istenem...ez csodálatos.-ölelt meg azonnal. 

Igen, ez tényleg csodálatos dolog, de mi van, ha Zayn nem akarja...hiszen ő még épp a karrierje előtt áll...Nincs ideje családalapításra, na és ott van a menedzser...aki kikötheti, hogy Zayn vagy elhagy engem, pontosabban most már minket , vagy kilép a bandából. 

-Mikor mondod el Zaynnek? 
-Most...pontosabban, amint leértünk hozzájuk. 
-Helyes.-bólintott, aztán karon ragadott és lementünk. 

A liftben ösztönösen a hasamhoz értem, és megsimogattam, mire Camilla elmosolyodott és oldalba bökött,majd az ajtó felé biccentett, ahol egy pocakos, szép arcú nő volt, és ő is a hasát fogta.. 

Leértünk, mire Zayn azonnal átölelte a derekam, és nyomott egy puszit az arcomra, 

-Zayn..el-el jössz velem sétálni? 
-Persze. Srácok...majd megyünk. 
-Jó..a szállodában leszünk.-mondta Niall, és  mosolyogva beleharapott  a croissantba, amit a büfében szerzett. 


Miután elkerültünk a kórház közeléből, azonnal  megálltam, majd felé fordultam 

-Zayn.Mondanom kell valamit...Nem biztos,hogy örülni fogsz neki...de én szeretném megtartani... 
-Mi? Micsodát? Regi, meg ijesztesz. 
-Jó. Nem fogok kertelni, egyszerűen, csak kimondom. Én...én...Huhh.. Zayn, én Terhes vagyok. -Miután kimondtam, az arcát néztem. 
-Mi? 
-Terhes vagyok. Apa leszel...

Figyeltem az arcvonásait, kíváncsi vagyok, hogy hogy reagál. Reméltem, hogy nem fog sem elájulni, sem itt hagyni, hogy neki nem kellek terhesen. 

-Regina..ez..








2013. június 7., péntek

Nincs cím.....:)

Na hát sziasztok megint :-). Remélem, azért nem utáltatok meg véglegesen...,..régen ilydnkor már  volt vagy 3  komment. De most nincs, és már nem is követitek a blogom.....nem iratkoztok fel...tudom ez az én hibám, mert elhanyagoltam  az egészet, de már itt vagyok, ujjult erővel, és  ûj részekkel....:D remélem, nem  marad harag..xD  Továbbá: szeretnék létrehozni, egy faces . Soportot, a blog miatt így mindíg kaptok értesítést, hogy mikor jön új rész, és kaptok ízelítőt is, az új részekből..... :D szeretném, ha minél többen iratkoznátok fel, a blogomra....:-)     valamint, szeretnék megkérni vlakit, hogy szerkesszen nekem, egy fejlécet a blogra....:-)   aki vállalja, az jelezze kommentbe, vagy írjon e-mailt, a mileheni@freemail.hu-ra.  :-). Előre is köszönöm.  :-)  sziasztok.  <3

2013. június 6., csütörtök

~Baleset part1~

-Regi! Sziasztok..hát,hosszú idő után, újra itt vagyok...vége az évnek, a tanulásnak, és már teljesen szabad vagyok...:) Innentől kezdve, gyakrabban jövök új résszel. A vámpíros blogom nem nagyon keltette fel az érdeklődéseteket, szóval azt nem hiszem, hogy fojtatom. Remélem, hogy nem haragszotok rám, amiért így elhanyagoltam ezt az egészet...:) Nagyon szeretek írni, úgy érzem, hogy ebben teljesedek ki, és szerintem jó vagyok benne...szóval itt az új rész, remélem tetszeni fog nektek, úgy, mint régen :D  Jó olvasást! ;) 








Eközben Otthon 

                    (Regina Szemszöge)


Éppen pudingot főztem,amikor a zsebemben elkezdett rezegni a telefonom. Sms...


 ,, Amint tudtok, gyertek Párizsba! Tori kórházba került. a St. Johannes kórházban vagyunk, nem tudni, hogy mi lesz..az orvosok semmit nem mondnak. Annyit tudok, hogy eltört pár bordája, a lába, és a keze, és agyrázkódása van. Be sem mehetek hozzá!   Meg őrülök!     
                                                                                                                            Harry.  "


-Srácok!  Gyertek azonnal! - Kiáltottam, és azonnal kikapcsoltam a gázt. 
-Mi a baj szivem? -kérdezte Zayn
-Tessék...-nyomtam a kezébe, mert nem tudtam mondani semmit, csak elszaladtam a mosdóba.

Annyira rosszul lettem, hogy hányingerem lett, és hánytam. Másnál is így nyilvánul meg az aggodalom? Vajon mi történhetett, ami ide juttatta Torit? Édes istenem, add,hogy minden rendben legyen.  Remegő kézzel nyúltam a törülköző után, és húztam le a vécét. A csaphoz álltam. Megrémültem a tükörképemtől. Teljesen lefehéredtem, és remegett a szám. A könnyeim máris kimarták az arcom. 

 Regi, jól vagy? -Rontott be Camilla

-Nem...Mondd, miért van ez? Minden rendben volt, és erre ez történik...-összerogytam és hátamat a hideg csempének nyomtam

 -Most az a legfontosabb, hogy higgadtak legyünk. Liam már szólt Paulnak, egy óra múlva itt a kocsi, ami elvisz minket a magángéphez...és irány Párizs! Erősnek kell lennünk, nem szabad,  hogy bárki is megtudja,hogy mi történt..Gondolj csak bele..mennyi féltékeny rajongó röhögne Torin...-ült le mellém, és átölelt. 

-Harryvel beszéltetek már? 

-Igen, Louis most hívta fel, de tudott újat mondani..és csak sírt. Most a barátokra van a legnagyobb szükség. Látniuk kell, hogy mindenben támogatjuk őket, és segítünk nekik bármiben! Gyere, mossuk meg az arcod, aztán dobj be egy táskába pár ruhát...valószínűleg  ott kell maradjunk pár napot, amíg Torit hazatudják szállítani. 

Megfogta a kezem, és felhúzott, de ekkor úgy megszédültem,hogy megint a wc-hez rohantam. 



Harry Szemszöge 


Miért? Miért pont torival történt ez? Minden rendeződött köztünk, erre ez lesz...Inkább én feküdnék ott helyette..bármit, csak ne vele történt volna ez..ha a helyében lehetnék, megtenném..azt a fájdalmat, amit a baleset vont maga után, jobban elviselném, mint hogy őt lássam ÍGY! 

Miután írtam egy sms-t Reginek, kb. 15 perccel később hívott is Paul, hogy mi történt, és, hogy estére itt is lesznek Louisék. 

-Mr. Styles! Kérem, bejönne az irodámba?-állt meg mellettem egy öregebb férfi. 

Feszült arcvonásai voltak, és őszülni kezdett a haja. Ezeket leszámítva igen kedves arca volt, ami nyugalmat árasztott, de ez mit sem segített most sem Torin, sem rajtam.  

-Hogyne doktor úr!-felpattantam, majd követtem az orvost az irodájába. 

-Nos, Kumin kisasszony állapota rendkívül szerencsés. ha 2 centivel tovább megy az autó, nem éli túl. Így viszont, megúszta ennyivel...már,ha lehet ezt mondani..mivel súlyos sérüléseket szenvedett. Hamarosan felépül, de nagy szükség lesz a szeretteire, és a barátaira. Nagy esély van rá, hogy egy ideig nem fog tudni járni, ez persze nem végleges, de eltarthat 1-2 hónapig,mivel csavarokat kellett tennünk a lábába, különben, tényleg lebénulhatott volna. Éreznie kell  azt,hogy mellette vannak, és mindenben segítenek neki. 

-Köszönöm. Viszont, mikor jöhet haza? 

-Nos, legalább három napig, még biztosan itt kell maradnia, utána mentőhelikopterrel átszállítják a londoni kórházba...onnantól kezdve, az ottani orvosok kezében van a döntés, hogy meddig tartják bent, bár úgy vélem, hogy ott még egy hétig megfigyelésen lenne..utána viszont haza mehet...

-Rendben, és még annyit, hogy mikor mehetek be hozzá? -tördeltem idegesen az ujjam

-Nyugalom  fiatal ember..-mosolygott kedvesen - nemsoká bemehet hozzá, de most pihennie kell. Egy óra múlva bemehet. 

-nagyon köszönöm doktor úr! Nagyon hálás vagyok. 



   Regina Szemszöge  


Miután mindenki összepakolt , pontosabban dobált párcuccot, meg is érkezett a kocsi, és kivitt a reptérre. Ott felszálltunk a gépre, majd azon izgultunk,hogy vajon mi lehet most Harryvel. 

A repülőút piszkosul lassan akart telni, és vágni lehetett volna a feszültséget....Mindenki vagy idegesen rázta a lábát, dobolt a térdén, ropogtatta az ujjait,  idegesen rágózott, vagy az én esetemben hánytam..

-végre, már mindjárt lent leszünk...-sóhajtott fel Louis. 

Szegény nem igazán jó feszült helyzetekben, most meg főleg. Viszont le a kalappal előtte, hogy nem tört rá az ilyesféle helyzetekben szokásos pánik. 

Negyed órán belül,már egy taxiban izgultunk tovább, ami egyenesen kitett minket a kórháznál. Felszaladtunk oda, ahol Tori szobája van. Az orvos beengedett,de mondta, hogy nem maradhatunk túl sokat, pihenésre van szüksége....